Óvoda ismertető

Fő célunk, hogy családias, érzelmi biztonságot nyújtó, derűs, oldott, nyugodt légkörben, keresztény értékrend és magyar nemzetünk hagyományai alapján neveljük óvodásainkat.


A mindennapok tapasztalatai és teendői révén törekszünk a gyermekek testi, lelki, értelmi és szociális fejlődését biztosítani, személyiségüket sokoldalúan fejleszteni.
A nevelési év során számos, óvodásaink életkori sajátosságaihoz, érdeklődéséhez igazodó programmal szolgáljuk neveltjeink értelmi, érzelmi és testi fejlődését. Mindezzel erősítjük a családok nevelőmunkáját.

A kommunikációs zavarok, beszédhibák javításában óvodapedagógusaink munkáját logopédus segíti.


A gyermekek differenciált fejlesztése a vegyes életkorú csoportokban főként játékidőben, a tanulási tevékenységek, képességfejlesztések mikro-csoportos formában történnek.
A tehetséggondozás elsősorban a zenei képességek fejlesztése terén valósul meg.

 


Nevelésünk arra irányul, hogy a gyermek szeretetben és a szeretet által tanulja meg gazdagítani a környezetében élőket, ezáltal sajátítja el az egymás elfogadásának képességét.
 

                          

                                                                                                                    

 

 

 

 

ökoiskola

Svetits-hetek előadásán
Kollégiumi beavató
Svetits-cukrászda
Gimnazisták klubja
Máriapócsi zarándoklat
Mikulás műsor az általános iskolában
Szalagtűző
Szalagtűző műsor
Óvodai karácsony
Nyakkendőátadó műsor
Gimnáziumi évnyitó
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Általános iskolás kisdiák
Diákelőadás a Svetits-héten
Általános iskolás kisdiákok
Svetits-nap
Gimnáziumunk röplabda csapata
Sítábor
Kaláka együttes koncertje
Farsang az általános iskolában
Évnyitó az általános iskolában
Svetits-nap
Karácsonyi kézműveskedés
Karácsonyi műsor
Termények megáldása-óvoda
Szeptember 2023
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Nincsenek események