A Svetits Intézet története

1896-ban nyílt meg a Svetits Intézet.

Az Intézet alapítói: Svetits Mátyás, a debreceni Kereskedelmi és Iparkamara első elnöke és felesége. A házaspár három gyermekük korai halálát követően döntött úgy, hogy haláluk után vagyonukat iskolanővérek vezetése alatt álló nevelőintézet létesítésére kell fordítani. Végakaratuknak megfelelően a Svetits nevet viselő intézet vezetésére Temesvárról, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek – a mai Boldogasszony Iskolanővérek –  (SSND) Magyar Tartományának központi rendházából öt iskolanővér érkezett.

1896 és 1948 között számos képződési lehetőség közül választhattak a Svetits Intézetbe jelentkező diákok: megindult az elemi iskolai, felső népiskolai, polgári, nőipari, leánygimnáziumi, líceumi képzés. Az Intézetben 1930-ban alakult meg a Svetits Diákszövetség.

1948-ban államosították a Svetits Intézetet.

1950-ben júniusában a kommunista diktatúra – más szerzetesrendek tagjaival együtt – a Debrecenben élő iskolanővéreket is deportálta.

1950 szeptemberétől – a Római Katolikus Püspöki Kar és az állami vezetés közötti megállapodás értelmében – négy szerzetesrend (bencés, piarista, ferences, Miasszonyunk iskolanővérek) folytathatta - állami ellenőrzés alatt - közösségi életét, és tarthatott fenn oktatási intézményeket.

A rendszerváltást követően az iskolanővérek visszakapták a Svetits Intézet teljes épületét, az addig 4 évfolyamosként működő leánygimnáziumi képzés 6 évfolyamossá, 2012-ben koedukált középiskolává alakult.

Mellau Márton, a Svetits Intézet történetét 1948-ig áttekintő, személyes hangvételű emlékiratát 2011-ben jelentette meg a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya. A könyv intézményünk portáján kapható.
 

Iskolánk fenntartójáról
 

 Jézusról nevezett Mária Terézia, 
az SSND alapítója

Iskolánk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek (Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek, SSND) Magyar Tartománya.

Jézusról nevezett (Gerhardinger) Mária Terézia 1833. október 24-én Bajorországban alapította az Iskolanővérek Kongregációját (szerzetesrendjét).

 A tanítóként működő Rendalapító a nevelést világméretű látásmódot, átfogó felelősségtudatot kívánó, értéket közvetítő és ápoló, igazságosabb társadalom építését célzó szolgálatnak tekintette. Korának felfogásával ellentétben úgy vélte, a társadalom számára szükséges és hasznos a szegényebb rétegek lánygyermekeinek sokoldalú nevelése, oktatása.

Nem csupán elméleti alapvetéseket fogalmazott meg rendtársai számára, hanem gyakorlati útmutatásokat is adott, illetve számos újítást vezetett be a nevelés-oktatás terén:

  • A gyermek munkatársként (nem megtöltendő, üres edényként) való kezelése;

  • Tömegnevelés helyett személyre szabott (differenciált) oktatás;

  • A tanulás, játék, házimunka, mozgás megfelelő arányban történő alkalmazása;

  • A tantárgyak összekapcsolása (integrálása);

  • A legmodernebb tanítási módszerek és szemléltető eszközök felhasználása;

  • A hétköznapokban is alkalmazható tudás nyújtása;

  • A tanítvány számára érthető nyelvezeten történő oktatás;

  • A verés, mint nevelési eszköz elvetése;

  • Színvonalas tanárképzés tanulmányutak és tapasztalatcserék révén;

  • Óvodapedagógusok és „napközis” nevelők képzése;

  • Az órarend „feltalálása”;

  • Bajorország első tornatermének felépítése.


 

Nevezetes időpontok a Kongregáció (Rend) életében

1797. június 20.

Jézusról nevezett (Gerhardinger) Mária Terézia (az Iskolanővérek alapítója) születésnapja

1833. október 24.

A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek SSND)Kongregációjának születésnapja

1843. október 16.

Az Iskolanővérek központi rendházának (München) alapítása

1847. szeptember 02.

Az első rendház alapítása az amerikai földrészen (Baltimore-ban)

1858. október 10.

Az első magyarországi rendház és oktatási intézmény (Temesvár) alapítása

1865. augusztus 26.

Az Iskolanővérek Szabályának pápai jóváhagyása

1879. május 09.  

A Rendalapító halála

1985. november 17.

A Rendalapító boldoggá avatása

1999. június 13.

Antonina Kratochwil iskolanővér boldoggá avatása (Varsó)


 

Napjainkban földünk 36 országában 3026 iskolanővér él és dolgozik. A magyarlakta vidékeken (3 országban) 73, a Magyar Tartományhoz tartozó iskolanővér szolgálja a nevelés ügyét.

A Rend általános főnöknője (General Superior) Mary Maher nővér, aki öt tanácsosával, Rómából irányítja a Kongregációt.

Jézusról nevezett (Gerhardinger) Mária Terézia
 

Jézusról nevezett Mária Terézia néhány gondolata a nevelésről:

„A jól képzett nevelő könnyen tud alkalmazkodni azoknak a tudásszintjéhez, akiket oktatnia kell; viszont a legnagyobb jóakarat sem tudja pótolni a hiányos felkészültséget.”

„… nem csekély értelmi és lelki felkészülés kell a nővéreknek ahhoz, hogy…tudatlan gyermekekhez közel hozzanak…nehéz tantárgyakat, s eközben a gyűlöletesnek tartott iskolát

kellemessé tegyék számukra…”

„Az ifjúságot nem mesterkélt, szenteskedő szavakkal térítjük meg és vezetjük Istenhez, hanem Krisztus keresztjének erejével, a Szentlélek és a… szeretet által.”

„… nem a szegény iskolák nővéreinek nevezzük magunkat, hanem az iskolák szegény nővéreinek… a szegény szó csupán a szegénységi fogadalomra vonatkozik,… hatáskörünkre azonban nem érvényes.”

„…az egységes képzésnek tulajdonítható az a nagy hatékonyság, amelyről az egyházi és világi felsőbbség tanúskodik.”

 „a többirányú képzés teljesen veszélytelen…”

„Ami az idegen nyelvek oktatását illeti,… már nem lehet boldogulni a világban, ha nem tudunk idegen nyelveken…”

A Rendalapító életéről, a Kongregáció történetéről, felépítéséről, tevékenységéről, a Magyar Tartományról, intézményeiről bővebben az iskolanoverek.hu és a gerhardinger.org című honlapokon lehet tájékozódni.

ökoiskola

Óvodai karácsony
Gimnáziumunk röplabda csapata
Gimnazisták klubja
Szalagtűző műsor
Karácsonyi műsor
Svetits-nap
Termények megáldása-óvoda
Svetits-cukrászda
Svetits-nap
Máriapócsi zarándoklat
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Általános iskolás kisdiák
Karácsonyi kézműveskedés
Diákelőadás a Svetits-héten
Szalagtűző
Általános iskolás kisdiákok
Kaláka együttes koncertje
Kollégiumi beavató
Gimnáziumi évnyitó
Évnyitó az általános iskolában
Farsang az általános iskolában
Svetits-hetek előadásán
Nyakkendőátadó műsor
Mikulás műsor az általános iskolában
Sítábor
Szeptember 2023
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Nincsenek események