Megrendülve az ukrajnai háborús helyzettől keressük a konkrét segítségnyújtás lehetőségeit, de imában is hordozni akarjuk a háború áldozatait, a menekülőket, a politikai döntéshozókat. Ezért a nagyböjt folyamán minden hétköznap rövid, közös imát tartunk a békéért a diákkápolnában 14:30-kor. Aki nem tud jelen lenni, lélekben is kapcsolódhat hozzánk az itt található imával, amelyet az iskolanővérek világszerte imádkoznak. Tesszük ezt azzal a hittel, hogy legyőzhető jóval a rossz. tovább a plakáthoz >>
A természetjáró szakkör tagjai 2022.03.12-én az Upponyi-hegységben túráztak. Kellemes tavaszias időben, az útjuk során megtekintették az Eszkála- és a Kalica-tetőről is a Lázbérci-víztározót és a Bükk-hegység vonulatait, valamint a Herkó páter keresztjéhez is felmásztak.
Röplabda amatőr diákolimpián megyei döntőt nyert a SVETITS csapata!
Sok sikert kívánunk az országos megmérettetéshez!
Gratulálunk nekik és edzőjüknek, Nagyné Farkas Gyöngyvér tanárnőnek!
Szívből imádkozunk az ukrán helyzet miatt szenvedő emberekért, a békéért! Sokunknak élnek rokonai, barátai Kárpátalján, nekünk is mérhetetlenül fáj a sok félelem és szenvedés, amelyet testvéreink viselnek el. Szeretnénk együttérzésünkről biztosítani szomszéd testvéreinket, akikhez oly sok szálon kapcsolódunk. Hittel, állhatatosan könyörgünk az Úrhoz mindannyiukért!
Egyéb támogatásokat a mellékelt cikkben írt csatornákon is van lehetőségünk felajánlani! tovább a cikkhez >>
Papp Bálint 12.B osztályos tanulónk a Debreceni Sportcentrum cselgáncs szakosztályának Jó tanuló-jó sportoló díját vehette át.
Gratulálunk!
Kókai Máté 12.B osztályos tanulónk az U19 jégkorong válogatott tagjaként Franciaországban játszott.
Gratulálunk kiváló teljesítményéhez!
Szombaton (febr. 19-én) a természetjáró szakkör lelkes tagjai a Bükk-fennsíkra kirándultak. A Bánkút - Gerenna-vár – Olasz-kapu – Három-kő -Bánkút körtúra során eddigi leghosszabb túrájukat teljesítették. A tiszta időben még a Magas-Tátra havas hegycsúcsait is megcsodálhatták. Lehetett hógolyózni, csúszkálni, dagonyázni és napozni is az út során.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) II. fordulójába jutott
Erdei Zita (11.B) angol nyelvből
Füzesi Marcell (12.A) történelemből
Sztancs László (12.A) informatikából
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak: Lukács Katalin tanárnőnek, Baranya Csaba tanár úrnak és Szűkné Iski Izolda tanárnőnek!
Az „Around the World in English” – megyei angol verseny első fordulójában Figura Judit (10.A) 3., Kuhn Veronika (9.B) és Pásztor Anna (10.A) megosztott 5., Füzesi Júlia (9.B) 9. és Kerek Mercédesz (10.A) 12. helyezést értek el. Kiemelkedő teljesítményükkel továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak: Lukács Katalin tanárnőnek!